Jubileumot ünnepel Dubai egyik legismertebb jelképe
A Burj al Arab, vagy ahogy gyakran hivatkoznak rá, a Vitorlaszálló 1999. december 1-jén nyitotta meg kapuit, azaz éppen negyed évszázada. A mesterséges szigeten épült jellegzetes alakú hotel Dubai jelképévé vált, azóta az impozáns épületről készült kép szinte minden a Dubai-ba látogató (virtuális) fotóalbumában helyet kap.
Már a szálloda keletkezésének története sem hétköznapi. Egy a ’90-es években Dubai-ban élő brit építészt, Tom Wrightot kérték fel a város szimbólumának szánt épület megtervezésére. A legenda szerint, a brit szakember a hotel alakját egy éttermi szalvétára skiccelte fel, amikor egy dubai vitorlás klubban az ablakból kitekintvén megpillantotta az emírség egyik jellegzetes hagyományos hajóját.

Dubai első számú vezetőjének a célja az volt, hogy egy épület formájában megvalósuló azonosítható kapcsolatot teremtsen az emberek számára az Egyesült Arab Emirátusokkal. Nem volt tehát kisebb a tét, mint megtervezni egy olyan ikonikus épületet, mint a sydney-i Operaház vagy a párizsi Eiffel-torony. Éppen ezért volt megfelelő választás egy hagyományos hajó: a szálloda egy dhow (hagyományos arab hajó) vitorla alakjában épült, hogy éppúgy tükrözze Dubai tengerészeti örökségét, mint és a jövőbe mutató modern elemeket.
Az építkezés 1994-ben kezdődött és közel 5 évig tartott.

Az eredetileg közvetlenül a tengerpartra tervezett torony végül egy mesterségesen kialakított, kifejezetten a nagyívű építkezésre létrehozott szigeten készült el. A sziget lábánál lévő strandot az 1990-es évek elején Chicago Beach néven ismerték, a projekt eredetileg az egykori Chicago Beach Hotel pótlásaként indult el. Végül Mohammed sejk döntött a név mellett, így kapta a Burj al Arab nevet, amely szó szerinti fordításban ’az arabok tornyát’ jelenti.
Városi legenda övezi az ún. „hétcsillagos” besorolást is, mivel ilyen turisztikai definíció nem létezik. Állítólag, a hotel megnyitása előtt egy az épületet bejáró újságírónőt nyűgözték le annyira a látottak, hogy kijelentette, ezt nem kevesebbel, mint hét csillaggal lehetne csak besorolni – a maximális ötből…
Több vendégünk szállt már meg a Burj al Arabban és vannak, akik a hotelben szeretnének ebédelni, vacsorázni vagy az arabok által annyira kedvelt délutáni teát elfogyasztani. Számukra egy 60-90 perces program keretében tudunk vezetett túrát foglalni. (Ez a vezetés angol nyelven folyik, keress elérhetőségeinken, ha szeretnél egy ilyen túrán részt venni.) Legutóbb a közismert influencernek, Magyarósi Csabának segítettünk megmutatni a Burj al Arab belső tereit. A videó az alábbi képre kattintva érhető el.
Ennél több luxust nehéz lenne találni
A szálloda belső terei a luxus megtestesítői, több mint 30 különböző típusú Statuario márványt használtak fel a falakon és a padlón. A Statuario egy híres és fényűző olasz márvány tiszta fehér háttérrel és elegáns szürke erekkel, amelyek a kövön futnak át. Körülbelül 1790 négyzetméter 24 karátos aranylevelet használtak a belső terek díszítésére, és becslések szerint 86 500 egyedi, kézzel rögzített Swarovski kristálydarabot véstek a Junsui bárban és a bejáratnál lévő tükör keretébe. A Skyview bár egykor a világ legdrágább italát szolgálta fel: a 27 321-es italt (az ital elnevezésére a bár 27. emeleti elhelyezkedése és a hotel 321 méter magassága utal), amelynek az ára is figyelemre méltó volt, 27 321 Dirhamba került.
Nyilván, az árak is tükrözik a luxus legmagasabb szintjét: most rákeresve egy jövő áprilisi időpontra, közel egy- és ötmillió forint közötti áron tudunk szobát/lakosztályt foglalni egy éjszakára a Burj al Arabba. Előfordul persze olcsóbb ár is a szezon függvényében. Ötmillió forintért egyébként már egy 670 négyzetméteres három hálószobás lakosztályt adnak, ahol akár hét fő is helyet kaphat. Az alábbi képeken épp ez a diplomata lakosztály látható.
A Burj Al Arab kilenc világszínvonalú étteremnek ad otthont, köztük a híres Al Mahara víz alatti étteremnek. Az Al Mahara tulajdonképpen egy padlótól a mennyezetig érő tengervizes akvárium mellett található, ahol az ételeket és italokat fogyasztva az az érzetünk támad, mintha a tengeri élővilág közepette költenénk el az ebédünket vagy vacsoránkat.
A Vitorlaszálló párnamenüvel rendelkezik. Igen, nem tévedés, ilyen különleges szolgáltatásban van része annak, aki ebben a hotelben száll meg: a vendégek 17 különböző típusú párna közül választhatnak. Az exkluzív kiegészítők azonban nem állnak meg itt. A szállodában található paplanok rendkívül ritka pehellyel vannak megtöltve. Ebből a pehelyből évente csak 2000 kilogrammot takarítanak be világszerte.
Világsztárok a hotel vendégei között
A szálloda különböző zenészeket is fogadott a világ minden tájáról. Ezek közé tartozik Ronan Keating és David Guetta, akik mindketten felléptek a szállodában tartózkodásuk alatt. A világhírű művészek mellett számtalan híresség szállt meg a Burj Al Arabban Dubaiban töltött ideje alatt. Megfordult itt Tom Cruise , Selena Gomez, Gwyneth Paltrow, David Beckham és Bill Gates is.
Különleges események helyszíne
1999-es megnyitása óta a szálloda számos kiemelkedő dubai pillanatnak adott otthont. A helikopter leszállóhelyet többször is sporthelyszínként használták fel: Roger Federer 2005-ben Andre Agassi ellen játszott a Dubai Duty free Teniszbajnokság népszerűsítéséért. A Forma-1-es pilóta, David Coulthard Red Bull autójával driftelt a helikopter leszállón.
De nem ez volt az utolsó őrült bravúr a helikopter leszállón. Legutóbb 2023-ban Lukasz Czepiela Red Bull pilóta géppel landolt a Burj Al Arab helikopterleszállón. Kattints a lenti képre a videóért!
…és különleges projekteké
A Burj Al Arabnak saját teknős-rehabilitációs központja van – a Dubai Turtle Rehabilitation Project. A környezetvédelmi program a sérült tengeri teknősöket kezeli, és már 1600 tengeri teknőst segített visszajuttatni az óceánba.
Thomas Meier, a szálloda tulajdonában lévő Jumeirah cégcsoport operatív igazgatója elmondta, hogy továbbra is a vendégek fogadása áll a szállodacsoport tevékenységének középpontjában: „a 25. éves jubileum mellett az a célunk, hogy olyan gyönyörű úti célokat és tereket hozzunk létre, amelyek összekötik a világot.”
Forrás:
https://www.timeoutdubai.com/news/burj-al-arab-history
https://en.wikipedia.org/wiki/Tom_Wright_(architect)
https://arquigrafico.com/tom-wright-architect-designer-burj-al-arab/